Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

Mivel a törvény kötelezi őket, ezért aláírják a fővárosi járási hivatalokról szóló megállapodást, de az ünnepségen nem vesznek részt a budapesti szocialista polgármesterek.
Nem vesz részt a fővárosi járási hivatalokról szóló megállapodás keddi aláírási ünnepségén a három szocialista vezetésű kerület. Gajda Péter, a XIX. kerület szocialista polgármestere keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: tiltakoznak a kormánynak a járásokra vonatkozó döntése ellen, távolmaradásukkal azt szeretnék kifejezni, hogy nincs mit ünnepelni egy „megállapodásnak álcázott diktátumon”.
A kispesti kerületvezető az MTI kérdésére közölte: nem tehetik meg, hogy a megállapodást nem írják alá, mert a törvény „kényszeríti” őket, de az ünnepségen nem kívánnak részt venni.